FB pixel

Szeretne eljutni oda, hogy válogathasson az ajánlatkérők között?

2020-06-02
Szakmai blog

A cégvezetők nagy részének állandó kitűzött célja és vágya az, hogy kellő mennyiségű új vevővel gyarapíthassa ügyfélportfólióját. Hiszen igaz az a mondás, ami cégünk mottója is, hogy több ügyfél, több bevétel. Ebben azonban sok vállalat elakad egy bizonyos ponton.

A Clientfactory - azaz Ügyfélgyár - nevéből is kiderül, hogy mivel foglalkozik. Olyan mennyiségű és minőségű leadet - olyan potenciális érdeklődőt, aki kifejezi érdeklődését a cég, annak terméke vagy szolgáltatása iránt - vagyunk képesek közvetíteni, amivel a megbízónk elérheti az üzleti bevételi terveit.

Ahogy látjuk a több 100 ügyfelünk alapján, a cégvezetők nagy része úgy gondolja, hogy szűkösség van a lehetséges ügyfelekből, mert nagy a verseny a piacon és sok a konkurens.

Mi azonban képesek vagyunk arra, hogy annyi jelentkezővel, érdeklődővel, új vevővel árasszuk el a megbízóink értékesítéssel, ajánlatadással foglalkozó munkatársait, hogy még válogathatnak is, hogy kinek akarnak ajánlatot adni, kik az ideális ügyfelek számukra.

Persze ez fellengzősen hangzik, de mi valóban képesek vagyunk erre, hiszen nem kell más hozzá, mint egy jól kidolgozott rendszer, amit tizenöt éves és rendkívül változatos területeken szerzett tapasztalataink alapján fejlesztettünk ki.

új vevő

Mi okozza az ügyfélszerzésben való elakadást a cégeknél?

1.Minden cégnek van egy módszere arra, hogy új vevőket szerezzen, de ha tovább akar lépni, új folyamatokra, technikákra, megoldásokra van szükség a marketing és értékesítés területén.

2.Napjainkban nagyon fontos kellő figyelmet fordítani az online felületekre, és minél szélesebb körben kommunikálni a potenciális ügyfelek felé az őket valóban érdeklő tartalommal. Az esetek többségében erre nincs megfelelő szakember vagy idő a cégek életében.

3.Rengeteg lehetséges érdeklődő van, akinek szüksége lehet olyan termékre vagy szolgáltatásra, amit kínálni tud egy adott vállalkozás, de a legnagyobb probléma az, hogy nem találják meg potenciális érdeklődőiket, vagy nem jól kommunikálnak, esetleg nem kellő mennyiségben érik el ezeket az embereket.

4.Sokszor látjuk, hogy a cégek általánosságban, mindenkit próbálnak megszólítani, ami nem egy hatékony stratégia. Mi segítünk a célcsoportok meghatározásában, és az ezekre szabott marketing üzenetek létrehozásában, eljuttatásában is.

Az egyik legfontosabb dolog, amivel kezdjük a piacbővítés szolgáltatásunkat, hogy számadatokkal igazoljuk mennyi potenciális vásárlója van egy cégnek valójában. Nemcsak megmutatjuk, de egy felismerést is végzünk megbízónknak, hogy mekkora potenciál van a piacon azáltal, hogy kutatásunkat követően tényleges adatokkal szolgálunk a lehetséges ügyfelek számával és összetételével kapcsolatban.

új vevő

Tehát potenciális új vevő van, így a legfontosabb kérdés az, hogy:

  • megtalálja-e,
  • beazonosítja-e,
  • képes-e feléjük kommunikálni,
  • képes-e a számukra érdekes kommunikációval, a terméke, szolgáltatása ismertségét növelni,
  • képes-e megértetni az előnyeit.

De mi abban is segítünk, hogy egyedivé váljon a terméke vagy szolgáltatása és ezt megfelelően is kommunikálja!

Fontos átlátni azt a tényt, hogy a marketing egy külön szakma, amit lehet jól és rosszul is csinálni. Azt, hogy valaki jól vagy rosszul csinálja, az mutatja meg, hogy hány ajánlatkérést, érdeklődést ér el az adott célcsoportból.

Mi azokkal a cégekkel szeretünk együtt dolgozni, ahol az ügyvezetőnek van egy vágya, és képes időt és energiát fektetni ebbe. Teszi ezt azért, mert tudja, hogy a marketingkommunikáció valóban célt ér, ami minden esetben az új ügyfelek számának növekedésében látható.

Ha úgy gondolja, hogy nagy növekedésbe kezdhetne, mert képes lenne sokkal több termékkel vagy szolgáltatással ellátni ügyfeleit, új vevőit, keressen bennünket bizalommal lead szolgáltatásaikkal kapcsolatban!

Mind céges, mind magánszemély szektorban meglepő eredményeket vagyunk képesek elérni!

Érdekli a piacbővítés? Kattintson az alábbi gombra, és tudjon meg többet!

Vagy olvasson tovább a részletekért lead gyűjtés szolgáltatásunkról, az alábbi gombra kattintva!