FB pixel

Személyes vagy céges márka – mi a legközelebbi út az ismertséghez?

2021-09-28
Szerző: Clientfactory
Szakmai blog

„A cégem brandjét vagy a személyes márkámat építsem?” – cégvezetőként lehet Önben is felmerült már ez a kérdés, amikor azon morfondírozott, hogy miként válhatna sikeresebbé, ismertebbé. A kérdés azonban mindig költői maradt, a konkrét választ sosem kapta meg? Nem csoda, hiszen helytelen felvetéssel közelítette meg a témát.

A brandépítést tévhitek övezik!

Vagy ez, vagy az! De miért kell választani?

Legyen szó mikro- vagy nagyvállalatról, ügyvezetőről vagy alkalmazottról a céges és a személyes brandet úgy kell kialakítani, hogy azok egymást erősítsék. Nem kell választani közülük, hiszen egymással kölcsönhatásban, átfedéssel működnek. Legalábbis minden jel arra utal, hogy az igazán nagy hírnévhez ez a legközelebbi út. Jó példa erre a Tesla és Elon Musk, az Apple és Steve Jobs, illetve a Microsoft és Bill Gates esete. A megbízható márka erősíti a személyt, a hiteles személy pedig erősíti vagy erősítette a márkát. 

Az acélos brand egyet jelent a sikerrel!

Az Amazon vezérigazgatója, Jeff Bezos így fogalmazta meg a brand lényegét:

„A márkád az, amit mások mondanak rólad, miután kiléptél az ajtón. A márka egy cégnek ugyanaz, mint a hírnév az embernek. A hírnevet úgy szerzed meg, hogy megpróbálod a nehéz dolgokat jól csinálni.”

Ha pedig kilép egy ajtón és csak annyit tudnak mondani Önről, hogy nem ismerős, rossz úton jár. Az erős brandet sokan ismerik és érzéseket, gondolatokat tudnak hozzá társítani. Gondoljon csak bele, ha meglátja az alábbi képet, mit érez?

Eszébe jutnak a fesztiválok, a karácsony, a télapó, a foci, vagy épp olyan érzelmek, mint a boldogság, az összetartozás, a frissesség vagy a szórakozás? Igen, ebben rejlik a brandépítés lényege. Az érzelmek, a márkához társított gondolatok magukhoz kötik a vásárlókat, és az ismerősség elve alapján, amint bemennek a boltba, a jól ismert kólát fogják levenni a polcról. 

De minek kell személyes márka, ha a Coca-Cola alapítóját sem láttuk még?

Első körben szögezzük le: 1886-ban kezdték el az üdítő forgalmazását, így lehetetlen, hogy ismerjük a világ egyik legnépszerűbb márkájának az ötletgazdáját. A kóla brandje valóban anélkül is erős, hogy egy személy állna mögötte, viszont ehhez kemény munka és hosszú évtizedek kellettek.

A fentiekben említett Steve Jobs tíz éve hunyt el. Az ő neve húsz, sőt akár már tíz év múlva szintén lehet nem fog sokat jelenteni a fiatalabb generációk számára, még akkor sem, ha az Apple Inc. a piacon megtartja mai presztízsét. Viszont Steve Jobs lehengerlő személye nélkül egyáltalán nem biztos, hogy ma ott tartana a márka, ahol tart. 

Tehát a legjobb, amit tehet – persze csak ha nem Ön a Coca-Cola jelenlegi tulajdonosa –, hogy már a kezdetektől úgy építi fel a vállalkozását, hogy az erős és hiteles céges márka mögött legyen egy arc is, akivel az emberek képesek azonosulni, és akinek bizalmat tudnak szavazni. 

Az emberek emberektől szeretnek vásárolni, nem egy Kft.-től! Egy arc kell ahhoz, hogy meg tudjanak bízni az adott márkában. És a bizalom a fő vásárlási kritérium. 

Mit gondol, mi jut eszükbe másoknak, ha meglátják cége logóját? Ha bizonytalan abban, hogy a potenciális vásárlók bármilyen gondolatot, érzelmet meg tudnának fogalmazni, akkor azonnal tegyen érte, hogy mind cége, mind személyes márkáját megerősítse! 

Mert igenis lehet Ön a jövő Steve Jobsa!