FB pixel

„Míg más toborzási cégek öt, addig ti húsz jelentkezőt is simán hoztatok”

2021-10-20
Szerző: Clientfactory
Referenciák

A HÁsZ Építőipari Kivitelező és Tervező Kft. HR-esével, Nyúl Bernadettel beszélgettünk.

Az építőipar munkaerő ellátottsága évek óta problémás: kevés a jó szakember, az iskolarendszer nem biztosít elegendő fiatal utánpótlást, a felnőttképzés hiányos, a szektort a kiöregedés fenyegeti, a fluktuációról pedig már ne is beszéljünk. 

Az építőipari vállalatoknak nincs könnyű dolga, viszont akik a mostoha munkaerőpiaci körülmények között is felfelé, a fejlődés irányába törekszenek, muszáj mindent megtenniük annak érdekében, hogy a szakma legjobbjait csábítsák magukhoz. 

Efféle törekvésekkel keresett meg bennünket immár közel két évvel ezelőtt a HÁsZ Kft. HR-részlege – a pomázi vállalattal egyébként már évek óta a marketing több frontján is együtt dolgozunk.

Most Nyúl Bernadettel a toborzási módszerekben megfigyelhető változásokról, illetve az expressz toborzás által elért eredményekről beszélgettünk. 

Nyúl Bernadett, a HÁsZ Kft. HR-ese

Mióta dolgozol a HÁsZ Kft.-nél, és milyen toborzási módszerekkel próbálkoztál eddig?

Két éve vagyok a cégnél. Előtte a HÁsZ Kft.-nek nem volt HR-részlege, tehát nekem kellett kialakítanom a teljes toborzási folyamatot. 

Összesen már 17 éve dolgozom HR-esként, tehát megéltem a hagyományos módszerekkel való toborzást is, illetve még a GYES előtt – ugyanis mielőtt a HÁsZ Kft.-nél kezdtem dolgozni, a kisbabámmal voltam otthon – még jól is működött a különböző állásportálokon való toborzás. De közben felfigyeltem arra, hogy micsoda lehetőségek rejlenek a közösségi oldalakon közzétett célzott hirdetések általi toborzásban. Amikor a HÁsZ-hoz kerültem, már éreztem, hogy a régi módszerek nem fognak működni, főként azért mert a lokáció a mi esetünkben nagyon sokat számít. Ezért vetettem fel azt az ötletet, hogy kezdjünk el a közösségi oldalakon hirdetni. 

Miért pont a Clientfactory Expressz toborzás szolgáltatása mellett döntöttetek?

Megmondom őszintén, több céget is kipróbáltam, tulajdonképpen teszteltelek benneteket. Tehát ugyanazon időben több vállalatot is megbíztam azzal, hogy az asztalos munkakörre – azért választottam ezt a pozíciót, mert erre igazán nehéz feladat embert találni – keressenek jelentkezőket. A megmérettetésből egyértelműen ti jöttetek ki győztesen, ti tudtátok a legtöbb jelöltet bevonzani. 

Nagy különbség volt a különböző toborzási szolgáltatások hatékonysága terén?

Igen, nagyon nagy volt a különbség. Egy hónapig folyt a tesztelés, és ezalatt míg más toborzási cégek öt, addig ti húsz jelentkezőt is simán hoztatok. 

Rendben, hogy több volt a jelentkező, de az elvárásoknak is megfeleltek?

Abszolút. A 2020-as év statisztikája egyértelműen bizonyítja ezt. Az asztalos üzletágunk folyamatos bővítése miatt megszakításokkal, de egész évben mentek az asztalos pozícióra a hirdetések – nagyjából hat hónapon keresztül folyamatosan. Ez idő alatt 58 olyan jelöltet találtunk, akiket személyes interjúra is be tudtunk hívni. A lokációt is figyelembe véve ez egy hihetetlenül jó szám. Sikerült hosszú távon is – ezt az üzletágvezetők nevében is mondhatom –, azokat a szakmailag és emberileg is megfelelő kollégákat megtalálni, akikkel valóban szeretünk együtt dolgozni. 

Jellemzően mennyi idő alatt találjátok meg új munkatársaitokat?

Ez attól függ, hogy milyen pozícióról van szó. Ha egy könnyebb munkakört nézünk, mondjuk ügyfélszolgálati, vagy sofőr pozíciót, akkor akár egy héten belül meg is van az új kolléga. Viszont ha már egy művezető vagy egy építésvezető pozícióról beszélünk, arra átlagosan azért kell egy hónap. Azonban azt tudni kell, hogy ezek az időintervallumok jóval rövidebbek, mintha hagyományos módszerekkel toboroznánk.

Volt már olyan pozíció, amire nem sikerült megtalálni a megfelelő kollégát?

Nem, maximum túlnyúltunk az említett egy hónapon. Lehet két-három hónapot is „elvett az életünkből” a toborzás, de a segítségetekkel mindig rátaláltunk a megfelelő kollégára.

Mit tartasz az expressz toborzás szolgáltatásunk legfőbb előnyének?

Egyrészről én nagyon szeretem, hogy nem kell heteket várnunk, hogy meg tudjunk hirdetni egy pozíciót, gyorsan és rugalmasan, sokszor rögtön felrakjátok a hirdetést. Azonnal látom a jelentkezőket, nem kell türelmetlenkednem egy-két hetet, hogy becsorogjanak a jelöltek, sokszor már másnap ott van a táblázatban a jelentkező. Másrészt a szolgáltatás nagy előnye, hogy jóval nagyobb merítésből tudom kiválasztani a megfelelő kollégát. 

Milyen az együttműködés a Clientfactory munkatársaival?

Rendkívül rugalmasak, éjjel-nappal elérhetőek vagytok, azonnal segítetek, legyen bármiről is szó. Folyamatosan beszélünk, egyeztetünk, érdeklődtök, hogy mi újság, hogy állunk, kell-e változtatni, akár a szövegezésen, akár a célzáson. Csak jókat tudok rólatok és az együttműködésünkről mondani. Minden HR-es kollégának csak szívből ajánlani tudom az expressz toborzás szolgáltatásotokat. 

Önöknél még nem megy ilyen olajozottan a toborzás? Kutassa fel Ön is a lehető legoptimálisabb módszert, és dolgozzon együtt szakmailag és emberileg is a legjobb kollégákkal! Tesztelje le a cégeket, ahogy a HÁsZ Kft. HR-ese, Bernadett is tette!