FB pixel

Miért nincs a cégeknek marketing stratégiája?

2020-08-19
Szakmai blog

Mint nemzetközi marketing ügynökség, sok olyan ügyféllel találkozunk, akik nem rendelkeznek marketing stratégiával. Az 500 millió forint éves nettó forgalmú cégeknél üzleti terv is papíron, részben létezik, de 500 cégből még eggyel sem találkoztunk, akinek tudatosan felépített, és részletesen kidolgozott marketing stratégiája, vagy akár marketing terve lett volna. Ezáltal csak halvány elképzelésük van arról, hogy milyen eszközökkel, illetve büdzséből, milyen célcsoportot tudnak elérni, és mindezt mennyi idő alatt.

Köztudott, hogy az üzleti tervhez kapcsolódik a marketing stratégia, de a vállalatoknak sokszor még terveik sincsenek. A legtöbb cégnél nincsenek fix célok lefektetve, így nem képesek összeszedetten haladni egy kitűzött irányba.

Mi a marketing stratégia?

Tisztázzuk le, hogy mit is jelent az, hogy marketing stratégia. Mit értünk ez alatt?

A marketing stratégia egy átfogó elképzelés arra vonatkozóan, hogy hogyan érjünk el egy közép vagy hosszútávú bevételi vagy nyereségi szintet PR, marketing illetve értékesítési tevékenységek végrehajtásával.

A stratégia a bevételi és nyereségi célokat, a célcsoport meghatározását, illetve egy átfogó visszamenőleg három éves elemzést is magában foglal. Mindezek mellett tartalmazza a használni kívánt marketing eszközöket, a lead érték meghatározását, valamint a marketing büdzsét is.

Bizonyos helyeken a fogalmak sem annyira tiszták. Sokan keverik a marketing terv és a marketing stratégia jelentését. Tisztázzuk, le, hogy mi is a különbség!

Mi a különbség a terv és a stratégia között?

A marketing stratégia tulajdonképpen az üzleti terv része. A konkrét szerepe, hogy az értékesítés szempontjából a terv célkitűzéseit alátámassza. Az üzleti tervben többek között gazdálkodási-finanszírozási, személyzeti, logisztikai, minőségbiztosítási ötleteknek is szerepelniük kell. Ezek kidolgozása és összehangolása nélkül a cég ideális működési szintje elérhetetlen.

Bár sokan keverik a fogalmakat, a marketing stratégia nem egyenlő a marketing tervvel. A stratégia egyértelmű elképzelés, a terv pedig egy lépésről lépésre kidolgozott, konkrét feladatokkal, pontos időtervvel, határidőkkel, költségekkel, marketing eszközökkel, felelősökkel ellátott feladatsor.Amennyiben valamelyik komponens hiányzik, a terv nem érheti el a célját.

Lényegében tehát a marketing terv, a stratégia megvalósítási módja.

Milyen hatása van annak, ha nincs marketing stratégiája?

Sokan azért nem szánnak időt és energiát a marketing stratégiára, mert úgy gondolják, hogy anélkül is tökéletesen működik a cégük, termelnek, fejlődnek, a kitűzött céljaikat elérik. Hosszútávon azonban ennek a filozófiának megjelennek a hátulütői.

Egyes cégeknek nincs elegendő büdzséjük vagy szakmai tudásuk, marketing és technikai ismeretük a stratégia megalkotásához. Nem rendelkeznek olyan csapattal, akik erre képesek lennének. Ebben az esetben nem árt külső segítséget igénybe venni, akik segítenek létrehozni a vállalatra szabott stratégiát.

A kidolgozott stratégia nélküli vállalatok bizonyos idő után megrekednek, és nem tudnak tovább fejlődni.

Milyen elemei vannak egy marketing stratégiának?

A stratégiának konkrét összetevőkből, meghatározott elemekből kell állnia:

  • egy időszakra, pontosan előirányozott bevételi, nyereségi cél;
  • az elérni kívánt célcsoport/ok kijelölése;
  • a célcsoport/ célcsoportoknak a termékek vagy szolgáltatások kiválasztása;
  • használni kívánt marketing eszközök;
  • egy régebbi, legalább három évre visszamenő időszak számlázási, marketing eredményeinek elemzése;
  • a lead érték meghatározása azaz, hogy mennyit ér a cég számára egy új ügyfél, illetve hány leadre van szükség egy új vásárló megszerzéséhez;
  • marketing büdzsé meghatározása, a megtérülés mértékének kijelölésével.

Ne elégedjen meg a kevesebbel, legyen nyereségesebb a cége!

Amennyiben nem jönnek a tervezett értékesítési eredmények, csak túl sok költség árán éri el a kitűzött tervszámokat, már nem bízik abban, hogy el tudja érni a kívánt számokat, akkor az Ön cégének nincs megfelelő marketing stratégiája! Ha tudatosan felépített, végiggondolt, nyerő stratégiával rendelkezik, ilyen kételyek nem gyötörhetik! A stratégia egy átfogó elképzelés, amely nélkül cége nem tud előre lépni. Határozza meg céljait, hogy rögzített lépéseket tehessen cége fellendítése érdekébe.

Bízza a marketing stratégia kiépítését szakértőkre, hogy biztosan a jó irányba haladjon!

Tudjon meg többet a témáról, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén!