FB pixel

Mennyit ér egy vevő a vállalkozása számára?

2020-10-22
B2B leadgenerálás

A cégvezetők nagy részének határozott célja, hogy folyamatosan új vevőkkel bővüljön az ügyfélportfóliójuk. Ennek eléréséhez sok vállalatnak nincs elegendő erőforrása, így marketing ügynökségek segítségét kérik. Ez kifejezetten jó döntés lehet, ugyanis egy jó ügynökséggel olyan mennyiségű potenciális vevőt lehet bevonzani, hogy még válogatni is lehet majd közülük.

A marketingköltségek növelése jó esetben a bevételek emelkedését eredményezi, legalábbis egy bizonyos szintig. Lényeges, hogy csak akkor jó a marketing, ha több nyereséget hoz be, mint amennyi költséget elvisz. 

Mennyit érhet egy ügyfél?

Tapasztalataim szerint meglepően kevesen tudják, hogy mennyit ér számukra egy vevő. Pedig ez a költségek optimalizálásának egyik alapkérdése. 

Első körben el kell gondolkodni azon, hogy mit tud az ügyfelekről. Sok cégvezetőnek rengeteg információ van a birtokában – például, hogy mennyit, mit és milyen gyakorisággal vásárol a vevő – mégsem számol utána, hogy átlagosan milyen nyereséget termel.

Képkivágás.JPG

Mibe kerül a vevő?

Nem elég csak a bevételi oldalt felmérni, lényeges, hogy a költségekről is pontos képet kapjon. A számításba bele kell venni az elérés, a kiszolgálás, a szolgáltatás, illetve a termék előállításának díját is, és így kaphat egy reális végösszeget. 

Amennyiben a pontos kalkulálások megvannak már nem nehéz meghatározni, hogy mennyit kell költenie marketingre úgy, hogy az megtérüljön Önnek. Természetesen mindig magasabb bevételt kell, hogy eredményezzen Önnek a vevő, mint amennyibe került. Ezek figyelembevételével elérheti céljait. 

pexels-breakingpic-3305.jpg

Ha sok új ügyfelet akar bevonzani, fel akarja futtatni a vállalkozását, akkor nyilván többet kell költenie a marketingre. De az egyáltalán nem mindegy, hogy milyen marketing ügynökséget választ!

Cégünk, a Clientfactory online marketing ügynökség mind B2B, mind B2C szektorban magas konverzióaránnyal generál leadeket. Megoldásainkat úgy fejlesztettük ki, hogy az ügyfél szempontjából pénztárcakímélőek legyenek, miközben hatékonyságuk garantált. 

Lead gyűjtő szolgáltatásunk keretében elérjük, hogy ajánlatot kérjenek olyan cégek vagy magánszemélyek, akiknek szándékában áll megbízónk termékét vagy szolgáltatását megvásárolni. Vállalásainkhoz pénzügyi garanciát is biztosítunk! 

Szolgáltatásaink gyors eredményeket hoznak, így akár nemzetközi szinten is új kapcsolatokra, ügyfelekre, vásárlókra tehet szert. További részletekért lépjen velünk kapcsolatba!

Marozsák Szabolcs

Clientfactory Kft. ügyvezetője