FB pixel

Az üzleti kapcsolatok egy része épp úgy végződik, ahogy a Tinderes viszonyok?

2021-09-16
Szerző: Clientfactory
Szakmai blog

Lehet Önnel is előfordult már, hogy elkezdett valakivel randevúzni, egyszer-kétszer találkoztak, beszélgettek, ismerkedtek, úgy érezte, hogy minden jól alakul, majd egyszer csak szerelme tárgya eltűnt. Váratlanul véget vetett a kapcsolatnak, anélkül, hogy ezt konkrétan közölte volna. Később pedig, amikor Ön – teljesen jogosan – magyarázatot követelt volna, semmilyen formában nem tudta elérni az illetőt. A közösségi oldalakon nem válaszolt, a telefont nem vette fel, a megkeresések érdemi válaszok nélkül maradtak. Felszívódott, szó nélkül kilépett az életéből, eltűnt, ahogy az a bizonyos szürke szamár a ködben.

 

Ez maga a ghosting jelenség. 

A ghosting kifejezés 2015-ben vált igazán elterjedté, amikor Charlize Theron és Sean Penn szakításáról cikkeztek a lapok. Ebben az időben ugyanis nagy port kavart, hogy Theron úgy vetett véget románcuknak, hogy nem reagált többé Sean Penn hívásaira, megkereséseire. 

Ez a típusú szakítás az online térben, többek között a Tinderes kapcsolatokban a leggyakoribb. A webes felületek azt az illúziót keltik, hogy a szavaknak és a tetteknek nincs akkora jelentősége, mint a valós életben. Így sokan bár jobbra húzzák a húznivalót és nyitottak az ismerkedésre, sőt akár még a személyes találkozóban is benne vannak, viszont arra már nem veszik a fáradtságot, hogy a végén kibökjék: NEM, nincs tovább. 

A Theron-féle szakítás azonban nem csak a párkapcsolatokban fordulhat elő.

Business ghosting

Business ghosting, avagy a kegyetlen búcsú.

Az értékesítési procedúra során nem egy potenciális ügyfél bánik úgy a cégekkel, mint Charlize Theron Sean Penn-el. Legalábbis mi többször találtuk már magunkat ilyen helyzetben. 

A tárgyalások során három különböző kritikus fázist különböztethetünk meg, amikor jó esély mutatkozik arra, hogy az ügyfél köddé válik. Nézzük is ezeket!

  1. A tárgyalás időpontja meg van beszélve, felkészülünk, ott vagyunk, viszont az ügyfél az adott napon, órában, percben nem elérhető és soha többé nem is hallani róla. 
  2. Kiadtuk az ajánlatot, viszont a visszajelzésre már nem kerül sor. 
  3. És végül a legrosszabb, amikor már a szerződés elkészült, az esetleges módosításokról egyeztetünk, és ekkor szívódik fel az ígéretes partnernek tűnő cégvezető. 

 

De mi állhat a Tinderes szakítás hátterében?

Finanszírozási problémák miatt kellemetlen a visszautasítás? Esetleg csak az illető alaptermészetének a része, hogy nem szeret, nem tud nemet mondani?

A valós okok mindig rejtve maradnak, viszont a ghosting hátterében valóban sokszor az áll, hogy sokan egyszerűen nem tanulnak meg nemet mondani. A határok egyértelmű kommunikációja olyan diszkomfortérzetet kelt, amit sokak számára inkább kellemesebb elkerülni. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy lényegesen kevesebb sérülést okoz, ha nyíltan kimondásra kerül: „mással randizok”, „nem akarok tőled semmit”, vagy egyszerűen csak „nincs szükségem a céged szolgáltatására”. 

A ghosting ahogy a párkapcsolatok, úgy a tárgyalások lezárásába sem fér bele!

Az effajta elválás után semmi kapaszkodója nem marad az elhagyott félnek, a helyzetet egyszerűen nem tudja értelmezni. A legtöbben ilyenkor rögtön arra gondolnak, hogy bennük van a hiba, ők rontottak el valamit. Pedig ez egyáltalán nem biztos! Sőt… 

Theron-féle szakítás

A Theron-féle szakítás az emberek és a cégek megítélésének sem tesz jót! 

A korrekt üzleti viselkedés elengedhetetlen ahhoz, hogy egy vállalat a jó hírnevét megőrizze a piacon. Ehhez pedig minden esetben hozzátartozik az is, hogy miként vesz részt a tárgyalási procedúrákon, miként irányítja üzleti kapcsolatait. Amennyiben egy ajánlatot – bármilyen okból kifolyólag – nem szeretne elfogadni, a másik érintett felet mindenképp értesítse erről! Ezzel a szituációt mind a két fél lezártnak tekintheti és nem lesz senkiben rossz érzés, nem maradnak senkiben kérdőjelek.

Az üzleti világ bár kegyetlen, tehetünk azért, hogy ne miattunk legyen az, mert ahogy fájdalmas a ghosting a magánéletben, úgy az üzleti szférában is!