FB pixel

„A logó lehetne kicsit nagyobb?” – 5 kérés, amitől a grafikus jogosan akad ki

2022-03-09
Szerző: Clientfactory
Szakmai blog

A cégek számára mára elkerülhetetlenné vált, hogy a közösségi oldalakon is képviseltessék magukat, ugyanis célközönségük jelentős részét itt érhetik el. Ezeken a felületeken a legnagyobb hatást a vizuális tartalmakkal lehet elérni, emiatt a felhasználók egyre nagyobb mennyiségű képi tartalommal találják szembe magukat. A cégeknek nem egyszerű kitűnni a tömegből, a verseny egyre kiélezettebb. Ez a változás generálta azt, hogy a vizuális elemek tervezése, kivitelezése az utóbbi években csak még jobban felértékelődött. 

Minden cégvezető a sikerről áhítozik, így érthető, hogy a sokszor versenytársak közül kiemelkedést ígérő vizuális tartalmakra nagy figyelmet fordítanak. Ám olykor a legjobb döntés egy profi grafikusra hagyatkozni. 

Nézzük, hogy mik azok a kérések, amiket egy igazán jó grafikusnak nem szabad teljesítenie.

1. A logó lehetne kicsit nagyobb?

A legfontosabb alapelv a logó tervezésénél, hogy gyorsan beazonosítható, ugyanakkor egyedi, könnyedén megkülönböztethető legyen. 

Egy túlbonyolított, komplikált logó bár nagy méretben akár jól nézhet ki, viszont előfordulhat, hogy kicsiben elvesznek a részletei és nehezen felismerhetővé, esetleg kifejezetten a szem számára zavaróvá válik. Ilyenkor fordul elő, hogy következetesen a kelleténél nagyobb méretben igyekeznek használni a logót, ami visszás érzéseket válthat ki a célközönségből. Egyáltalán nem kelt professzionális hatást, ha minden tartalom, közvetített üzenet középpontjában a logó ékeskedik. 

Amennyiben a logó nem működik jól kisebb méretben, érdemes elgondolkodni az újratervezésén. 

2. Használhatnánk inkább ezeket a színeket? 

A vizuális dizájn egyik legfontosabb elemei a színkombinációk. A jól megválogatott árnyalatokkal sokat lehet nyerni, ám a színek vissza is üthetnek. Sokszor épp a színkombinációk azok, amik tönkretesznek egy stabil alapokon nyugvó látványvilágot. Egy ügyes grafikus érzi, látja, hogy melyik színek működnek jól együtt, melyek keltik fel az emberek figyelmét.

3. A fotó maradjon ez, de a szöveg alatt ne legyen semmi!

A jó dizájn nem csak a szépségről szól! Egy sikeres vizuális tartalom amellett, hogy esztétikus, a továbbítani kívánt üzenetet is hatékonyan közvetíti. Egyes képeken egyszerűen nem lehet kiolvasni a szöveget. Ebben az esetben vagy a képet kell cserélni, vagy pedig bele kell egyezni abba, hogy színátfedés kerüljön a fotóra, amin a kontrasztos szöveg jól mutat. 

4. Én túl egyszerűnek tartom ezt a képet!

A fotó nem attól lesz ütős, ha minden rákerül, ami csak ráfér. Nem szabad megfeledkezni a tartalomról, amit a dizájn hivatott kiegészíteni. Egy letisztult, az üzenetet világosan közvetítő fotó sokszor jóval célravezetőbb lehet, mint egy túlcicomázott kép. 

5. Lehetne inkább ezt, meg ezt, ja meg ezt a betűtípust használni?

Rengeteg izgalmas, mutatós betűtípus áll rendelkezésre, amelyek kombinációja bár valóban látványos lehet, nem biztos, hogy ezek valóban passzolnak egymáshoz. A rosszul párosított betűkészletek komolytalan színben tüntetik fel a céget. 

Egy tapasztalt, szakavatott grafikus, jól ismeri ezeket az alapszabályokat, így az ilyen irányú változtatási kéréseket megalapozott indoklás után egyszerűen elutasítja. 

Ha Ön nem talált rá arra szakemberre, aki a vizuális tartalmak kidolgozása során tudja azt, hogy mit csinál, és kiáll a szakmai véleménye mellett, érdemes elgondolkodnia azon, hogy a kreatív anyagok kidolgozását ezután profi cégre bízza.