Piacbővítési kampány

Jól csengő ígéretek helyett elemzések és konkrét számok – így zajlik nálunk egy piacbővítés!

Waller Istvánt, a Waller Furnér Kft. egyik ügyvezetőjét kérdeztük együttműködésünkről. Piacbővítési szolgáltatásunk keretében egy teljes körű marketingstratégiát készítettünk a cég részére, és folyamatban van a megtervezett kampány kivitelezése. Még csak pár hónapja kezdtük el a közös munkát, de már láthatóak az eredmények, folyamatosan jönnek az új ajánlatkérések. Waller István számol be cikkünkben a tapasztalatairól.

 

(Clientfactory –CF) Milyen céllal kezdted el a munkát a cégünkkel és miért pont a Clientfactory-t választottad?

Waller Istvánt- WI: “A cég egyik ügyvezetőjével, Marozsák Szabolccsal, egy konferencián találkoztunk, és valami nagyon megfogott az előadásában. A tapasztalatairól beszélt, miszerint számos kisebb cég van a piacon, akiknek a kitűzött célok, sikerek elérése vagy sikerül, vagy nem, miközben lehet, hogy jó a szolgáltatásuk vagy a termékük. A hiba azonban az, hogy nem tudnak megjelenni a piacon úgy, ahogyan kéne, mert hiányzik a piac analizálása, és a konkrét adatokon alapuló tudatos tervezés. Ezért úgymond “béna kis cégek” maradnak.

Én akkor úgy döntöttem hogy én nem akarok egy ilyen “béna kis cég” lenni, hanem egy jól működő, sikeres vállalatot szeretnék vezetni, ezért fel is vettem a kapcsolatot a Clientfactory-val.

Ezt követően egy személyes találkozó alkalmával, Szabolcs megmutatta hogyan működik egy cég marketing szempontból való felépítése, megjelenítése a piacon, megmutatta, hogy milyen konkrét számokon alapuló, jól átgondolt stratégiával dolgoztok. Ez az egyeztetés azonnal meggyőzött, hogy profik vagytok.”

Még csak pár hónapja kezdtük el a piacbővítési kampányt, de már láthatóak az eredmények

CF: Miért gondoltad, hogy szüksége van a cégednek egy Piacbővítési stratégiára?

WI: “Már régóta jelen vagyunk a piacon és vannak állandó ügyfeleink, de úgy gondolom, hogy egy cégnek a folyamatos fejlődésre kell törekednie, ezért bővíteni akartuk a piacunkat. Korábban én magam tettem lépéseket az új ügyfelek felderítése és bevonzása érdekében, persze több-kevesebb sikerrel. Arról nem is beszélve, hogy az ügyvezetői feladatok mellett erre csak ad-hoc jelleggel volt lehetőség. Ekkor még csak egy kis szerény honlapunk volt, és nem gondolkodtunk egyéb megjelenésben. De úgy gondolom, hogy akkor lehet hatékonyan dolgozni, ha mindenki azt csinálja, amihez ért. A marketing egy külön szakma, így inkább olyan szakemberekre bízom ezt, akik értenek hozzá.

A Clientfactory-val való közös munka során egy részletes piaci elemzésen alapuló, jól átgondolt stratégia mentén folyik a marketing tevékenység, ami rengeteg terhet vett le a vállamról, és jóval hatékonyabb, mint a korábbi piacbővítési próbálkozásaink. Nekem pedig marad időm az ügyvezetői feladataimra.

Az egész stratégia legnagyobb előnyét pedig abban látom, hogy többen megismernek, megtalálnak bennünket, így szélesíteni tudjuk az ügyfélkört és stabilizálni az árbevételeket.

Ezek voltak a legfontosabb szempontok számomra.”

Még csak pár hónapja kezdtük el a piacbővítési kampányt, de már láthatóak az eredmények

CF: Miért a Clientfactory-val kötöttél szerződést a stratégiai terv megvalósítására?

“Evidens volt, hogy együtt csináljuk végig a stratégiát, hiszen elégedett voltam azzal a részletes piacbővítési tervvel, amit letettek az asztalra.”

 

Milyen eredményeket tulajdonítasz eddig a Piacbővítési kampánynak?

“A legfontosabb eredmény az, hogy már most nagyon sokan megtalálnak bennünket azokból a régiókból, amiket logisztikai szempontból meghatároztunk. Még csak a megvalósítás elején vagyunk, de már jönnek az új megkeresések, ajánlatkérések, amikből új ügyfelek is születnek.

Prioritásként kell kezelni a cég fejlődésének szempontjából, hogy a meglévő állandó megrendelések mellé, új partnereket tudjunk szerezni, kiváltképpen igaz ez a mostani gazdasági helyzetben, hiszen csakis így élheti túl ezt az időszakot egy cég.”

Még csak pár hónapja kezdtük el a piacbővítési kampányt, de már láthatóak az eredmények

Ajánlanád a Clientfactory-t más cégvezetőknek?

“Maximálisan ajánlom és fogom is a céget, ha szóba kerül bárkinél a piacbővítés, árbevétel növelés, vagy bármi olyan üzleti cél, amit ti meg tudtok támogatni.

Azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb az, hogy nem csak beszélgetünk jókedvűen valamiről, hanem itt vannak meghatározott célok, számok, időpontok, és ezen adatok mentén halad az egész megvalósítás.

Sok esetben a marketing egy kicsit megfoghatatlannak tűnik, a marketinges cégek leírnak valamit, amiben nagyon sok szép dolog van, de nincs benne konkrétum. De a Clientfactory-nál le van fektetve az, hogy mennyi ügyfelet szeretnénk, ehhez mennyi megkeresés történik, amiből mennyi ajánlatkérésnek kell bejönnie, aminek a végén hány üzletnek kell realizálódnia, és mindez milyen határidőre. Itt konkrét számokról beszélünk, konkretizáltuk a célokat és az odáig vezető utat, és ezért lehetünk valóban eredményesek.

Ezen kívül nagyon fontosnak tartom a megbízhatóságot egy ilyen együttműködésben. Akivel megismerkedtem nálatok a cégnél, mindenki nagyon segítőkész, kedves volt, mindenki végzi a feladatát, és amit megbeszélünk az megtörténik. Ez alapvetőnek tűnik, de a valóságban sokszor nem így van. Itt nekem nem kell senkit nyaggatni, hogy valahova már el kellett volna jutnunk. Nálatok nincsenek kifogások, hogy azért nem teljesül egy előre megbeszélt feladat, mert valaki éppen betegszabadságon van. A koronavírus járvány által okozott változások sem akasztották meg a munkát, hanem minden ment tovább gördülékenyen. Akármit megbeszéltünk, bármelyik Clientfactory-s kollégával, amit mondtatok, amit ígértetek, az úgy volt. Ez nagyban megkönnyíti a közös munkát.”

Még csak pár hónapja kezdtük el a piacbővítési kampányt, de már láthatóak az eredmények

Hogyan látod a jövőbeni együttműködést a céggel, milyen célokat tűzöl ki?

“A legfontosabb most az, hogy a jelenlegi gazdasági helyzeten felül tudjunk kerekedni anélkül, hogy ez komolyabb visszaesést jelentene a cég számára. Ebben az időszakban, és az ezt követő továbblépéshez nagyban segít nekünk a Clientfactory-val való együttműködés.”

 

piacbővítési kampány vélemény

 

“Ezúton is köszönöm szépen a munkátokat, valamint azt, hogy hozzájárultok ahhoz, hogy sikeresen tovább tudjunk haladni, építeni a vállalkozásunkat és átvészelni ezt az időszakot!”

 

Mi a Clientfactory-nál úgy gondoljuk, hogy egy cég eredményes fejlődéséhez mindkét fél kell. Sok múlik a cégvezető hozzáállásán, hogy képes legyen bízni a szakértelmünkben és átlássa azt, hogy miért van szükség egy részletes elemzésre, valamint egy jól meghatározott piacbővítési tervre ahhoz, hogy tényleges eredményeket érhessünk el a közös munka során. Ön mit gondol erről?

Ha Ön is szeretne egy hatékony tervet a céljai eléréséhez, keressen minket bizalommal!

Amennyiben további kérdései vannak a szolgáltatással kapcsolatban, ezeken az elérhetőségeken ér el minket!

A szolgáltatásról itt tudhat meg többet! Töltse ki az oldalon található kérdőívet, hogy személyre szabottan válaszolhassunk Önnek!