Egy korábbi interjúnk folytatásaként Szabó Bencét, a HÁSZ Kft. ügyvezetőjét kérdeztük szolgáltatásunkról. A HÁSZ Kft. 1991-ben alakult építőipari vállalkozás, amely generál kivitelezésere szakosodott. Szakmai hátterüket több évtizedes kivitelezői múlt jellemzi. Piacbővítési szolgáltatás keretében piacbővítési stratégiát és egy teljes körű tervet készítettünk a cég részére.

 

CF: Mennyire voltál elégedett a Piacbővítési szolgáltatással?

SzB: Összességében nagyon. Látszik a csapaton, hogy nagyon profik vagytok, megtaláltuk a közös hangot, jó volt veletek dolgozni. Amit hoztatok a prezentáción, az is nagyon részletes anyag volt, így ezúttal is köszönjük. Eddig a marketingre nem szántunk semmiféle energiát vagy időt, így én most kaptam egy rálátást, hogy mi a folyamat dinamikája, amivel nagyon sokat segítettetek. Kellőképpen rávilágítottatok a marketing fontosságára.

 

CF: Mi tetszett a legjobban ebben a szolgáltatásunkban?

SzB: Alapvetően maga a csapat, rugalmas, dinamikus, megtaláltuk a közös hangot, tehát eleve jól indult ez a folyamat, jól tudtunk együtt dolgozni. És persze maga a szolgáltatás, az a marketing stratégia, amit kidolgoztatok, és amivel teljesen elégedettek voltunk.

 

CF: Mire döbbentél rá, mit ismertél fel az elkészült Piacbővítési stratégia és terv hatására?

SzB: A Piacbővítési szolgáltatás keretében nagyon jól rávilágítottatok arra, hogy kik a mi célközönségünk. Mi nagyjából tudtuk, hogy kikre kell nekünk lőni, de itt nagyon konkrétan meg lett határozva, hogy milyen célközönség az, ami nekünk fontos. Illetve megdöbbentett az a marketing folyamat is, hogy ez mennyire összetett, szerteágazó, és kaptunk egy professzionálisan felépített idő, költség és eredmény tervet, melynek végrehajtásával reálisan elérhetőek a gazdasági céljaink.

piacbővítés

CF: Mit látsz másképp a Piacbővítési szolgáltatás befejezése után?

SzB: A társammal eldöntöttük, hogy foglalkozni kell a marketinggel, szétszedtük a tevékenységet üzletágakra, és minden ilyen üzletágra megkaptuk a tervet, hogy milyen platformokon, hogyan kell kommunikálnunk, hirdetnünk. Én pl. magamtól nem is gondoltam volna, hogy a hírleveleknek ilyen fontossága van.

Először egy kicsit tömény volt, hogy ezt ennyi platformon, ennyi módon kell tevékenykedni ahhoz, hogy meglegyenek a leadek, és a várt eredmények. De a tervezés végeredményeképpen továbbra is megerősítettétek bennünk azt, hogy igen, ezzel foglalkozni kell, mert nagy lehetőség van benne.

Tulajdonképpen nagyobb a potenciál a cégben, mint eddig gondoltuk, ha foglalkozunk a marketinggel.

 

CF: Miért volt számodra értékes a piacbővítési terv megismerése?

SzB: Jó volt végig tekinteni a teljes folyamatot. Egyrészt kaptunk egy nagyobb rálátást az üzletágainkra, a célcsoportjainkra. Egy komplett képünk van így arról is, hogy ha foglalkozunk a marketinggel, az mennyi kapcsolatfelvétellel fog járni, ebből mennyi lesz a lead, és mennyi a szerződéskötés. Illetve mindez milyen költségekkel fog járni.

 

CF: Miért ajánlanád más cégeknek a szolgáltatást?

SzB: Amennyiben szeretne egy cég fejlődni – márpedig minden cégnek fejlődnie kell, nem állhat meg az élet egy bizonyos szinten – akkor egy marketing stratégia kidolgozása, úgy gondolom nélkülözhetetlen. Amikor egy cégvezető tudatosan felállít a fejében egy üzleti tervet, egy árbevétel célt, akkor szükséges ennek eléréséhez egy professzionális, gyakorlati terv kidolgozása és végrehajtása.

 

piacbővítés

CF: Mit adott neked a Piacbővítési szolgáltatás? 

SzB: Megismertem a csapatot, amit köszönök, hiszen jó veletek dolgozni. Illetve rávilágított nagyon sok részletre. Igazából azt sem tudtam, hogyan épül fel egy ilyen piacbővítés.

A marketing egy külön szakma, pl. én álmomban sem gondoltam volna, hogy ebben a rohanó világban a célcsoport tagja nem tudnak adott esetben egy cikket elolvasni, ehelyett mekkora hangsúlyt kell fektetni a videós tartalomra. Nagyon sok hasonló dologra fény derült, hogy mennyire szerteágazó, és mennyire speciális háttér tudást igényel egy valóban hatékony stratégia elkészítése.

Adott egyfajta biztonságot is, és rengeteg terhet levett a vállamról. Egyrészt mert látjuk, hogy merre kell haladnunk. Másrészt úgy látom, hogy annyira összetett ez a folyamat, hogy egy cégen belül erre nincsen kapacitás, tehát nyilván be kell vonni külsős profi csapatot, mint ti, akik ebben segítenek. Nekünk ez a fontos, hogy ezt a marketing tevékenységet levegyétek a vállunkról. Hiszen nincs erre a posztra saját emberünk, és nyilván egy olyan profi csapatra akarjuk bízni, aki garantálja, hogy amennyiben ezt a költséget, időt, energiát befektetjük a marketingbe, akkor az üzleti tervben szereplő árbevételeket, üzletkötéseket fogjuk tudni prezentálni.

Bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban, és várom a további közös munkát.

 

CF: A prezentáció során elhangzott egy olyan hasonlat, hogy ez olyan, mintha eddig nyíllal lövöldöztetek volna, ez most pedig egy atombomba, ki tudnád fejteni ezt?

SzB: Persze. Eddig is jöttek be a cégbe potenciális érdeklődők, az eddigi munkák és ismeretség alapján, de eddig ennél több nem volt. Azt gondolom, hogy ha egy kicsit a különböző platformokon ezt megerősítjük, akkor nagyon be tud robbani a szerződéskötések száma.

 

CF: Milyen terveid vannak a marketinggel kapcsolatban?

SzB: Úgy gondolom, hogy mindenképpen el fogunk indulni valamerre közösen az alapokkal. Kíváncsi vagyok, hogy fél éven belül milyen eredményeket hoz, hogyan térül meg hosszú távon ez a munka. Összességében csak pozitív gondolataim vannak. Nagy potenciált látok ebben a piacbővítési tervben.

 

Ha Ön is szeretne egy hatékony marketing megvalósítási tervet a céljai eléréséhez, keressen minket bizalommal!

 

Amennyiben további kérdései vannak a szolgáltatással kapcsolatban, ezeken az elérhetőségeken ér el minket, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot Facebook oldalunkon.

A szolgáltatásról az alábbi gombra kattintva tudhat meg többet! Töltse ki az oldalon található kérdőívet, hogy személyre szabottan válaszolhassunk Önnek!

 

 

Mayer Rolandot, az R&Mayer Kft. tulajdonosát kérdeztük együttműködésünkről. Az R&Mayer Kft. 1992 óta foglalkozik motorkerékpár alkatrészek és felszerelések nagykereskedelmével, exportjával és importjával, olasz (Aprilia, Gilera, Piaggio), japán (Honda, Suzuki, Yamaha), keleti (Babetta, MZ, Jawa, Pannonia, Simson) és kínai motorokhoz.

Piacbővítési szolgáltatásunk keretében részletes piacelemzést végeztünk, és hamarosan elkezdjük a piaci potenciál meghatározását. Mayer Roland számol be cikkünkben tapasztalatairól.

 

Clientfactory –CF: Milyen céllal kezdted el a munkát a cégünkkel és miért pont a Clientfactory-t választottad?

Mayer Roland – MR: Mi egy export-import cég vagyunk és a világ minden tájára exportálunk, de az elmúlt évek során úgy tűnt, hogy a németországi piacon lenne még potenciál. Ezt szeretnénk erősíteni, de nálunk nincs marketing részleg, ezért szükségünk volt valakire, aki ezt kézben tartja és koordinálja. Egy válságkezelő tanfolyamon hallottunk először a Clientfactory-ról. A határozott fellépés, a jól kitalált koncepció azonnal szimpatikus volt.

piacbővítés

CF: Miért gondoltad, hogy szüksége van a cégednek egy részletes elemzésre?

MR: Gyakorlatilag ismerjük a német piacot, de mégsem olyan részletességgel, ahogy kéne. Vannak kapcsolataink, de rájöttünk, hogy nagyon pici szeletét ismerjük, ezért egy globálisabb képet szerettünk volna látni, hogy mekkora a potenciális vásárlói kör. Mi magunktól nem tudtunk volna felkutatni ennyi céget, ráadásul olyanokat, amik valóban ezzel foglalkoznak, nem csak ez is benne van a tevékenységi körükben. Ez egy nagy feladat lett volna, amire nekünk nem volt kapacitásunk.

 

CF: Számítottál rá, hogy ilyen részletes elemzést fogsz kapni? Mi a véleményed erről, hatékonyabbnak tartod ezt a fajta adatokon alapuló piacbővítést, mint az eddigi megközelítéseket?

MR: Abszolút. Meglepetés volt, hogy mekkora vásárlóerő lehet ebben az országban, másrészt pedig mi is kétségek közé kerültünk, választanunk kellett, hogy melyik régiót szeretnénk lefedni. Az elemzés rengeteg adattal szolgált nekünk, hogy reális, jó döntés születhessen ezzel kapcsolatban. Hiszen óriási a német piac és jól el kell találni, hogy hova szeretnénk értékesíteni. Mi alapból nem azt a régiót választottuk volna, ti egy teljesen új perspektívát nyitottatok meg előttünk.

piacbővítés

A hatékony piacbővítés következő lépése a piaci potenciál meghatározása, ezzel kapcsolatban hamarosan elkezdődik a közös munka, az eddigi együttműködésünk alapján mire számítasz, és miért tartottad fontosnak, hogy továbblépjünk ebbe az irányba?

MR: Izgatottan várjuk, hogy mennyi új ügyfelünk lesz, de közben el kell kezdenünk fel is készülni erre. Ez rengeteg egyéb feladatot igényel a részünkről, hogy ki is tudjuk szolgálni az új vásárlókat. Ez a felkészülés már elkezdődött, megújítjuk az informatikai rendszerünket, és automatizáljuk a rendeléseket. Alapvetően most is van elég ügyfelünk, de vállalkozóként úgy gondoljuk, hogy a folyamatos fejlődés a siker alapja. Mindig többre vágyunk, és új eredményeket akarunk elérni, keressük a kihívásokat, hiszen erről szól a vállalkozói élet. Ez jó a dolgozóknak és nekünk is.

 

Milyen eredményeket vársz el a piacbővítési kampánytól?

MR: Összességében egy 10-20% közötti forgalom növekedéssel lennék megelégedve, ami még kezelhető növekedés. Ezt az eddigi közös munka alapján reálisnak is gondolom, mint kitűzött cél.

CF: Az eddigi közös munka alapján mit emelnél ki, ami szerinted a legnagyobb pozitívuma a Clientfactory-val való munkának vagy ennek a szolgáltatásunknak?

MR: Ami első körben is szimpatikus volt, az a rendszer, amivel globálisan világítjátok át az online világot. Ez egy nagyon ütőképes eszköz a jövőben, én ebben látom a legnagyobb értéket. Ehhez persze tartozik egy jó csapat, határozott fellépéssel, ami szintén fontos.

piacbővítés

Ajánlanád a Clientfactory-t más cégvezetőknek?

MR: Persze, fogom is, és már ajánlottam is.

Ha Ön is szeretne egy hatékony tervet a céljai eléréséhez, keressen minket bizalommal!

Amennyiben további kérdései vannak a szolgáltatással kapcsolatban, ezeken az elérhetőségeken ér el minket!

A szolgáltatásról az alábbi gombra kattintva tudhat meg többet! Töltse ki az oldalon található kérdőívet, hogy személyre szabottan válaszolhassunk Önnek!

A marketing tevékenység tervezése az építőiparban.

Szabó Bencét, a HÁSZ Kft. ügyvezetőjét kérdeztük szolgáltatásunkról. Piacbővítési szolgáltatásunk keretében részletes piacelemzést végzünk, és folyamatban van egy teljes körű marketingstratégia kialakítása a cég részére. Szabó Bence osztotta meg egy interjú során eddigi tapasztalatait.

Clientfactory: Milyen céllal kezdted el a munkát a cégünkkel, és miért a Clientfactory-t választottad?

Szabó Bence: “Úgy gondolom, hogy 2019-ben csúcsosodott ki az építőipar, mi pedig próbálunk egy kicsit a jövőre fókuszálni a munkatársammal, mindig egy kicsit előre tervezni. Eddig mindig voltak megkereséseink, de úgy gondoljuk, hogy ennek ellenére is, a folyamatos fejlődéshez kell invesztálni a marketing tevékenységbe.

Emellett a cégünk folyamatosan növekedett, és 2019-re már akkora árbevételt értünk el, olyan nagy lett a cég struktúrája, hogy úgy éreztük tudatosabb tervezésre van szükség. Akkor elkezdtem ezzel foglalkozni, és egy konferencián találkoztam Marozsák Szabolccsal, a Clientfactory egyik ügyvezetőjével, akinek az előadása felkeltette az érdeklődésemet.

Az előadás során beszélt az új ügyfél leadek-ről, és a munkatárs toborzásról is. Később, amikor felvettük a kapcsolatot már nagyon kíváncsi voltam a Clientfactory szolgáltatásaira.”

piacbővítés

CF: Miért gondoltad, hogy szüksége van a cégednek egy ilyen elemzésre és marketingstratégiára?

SzB: “Ahogyan korábban már említettem, a cég életében mindig jöttek a megkeresések vagy korábbi megrendelőktől, vagy tervező csapatoktól, ezért eddig nem folytattunk semmilyen marketing tevékenységet. De úgy gondolom, hogy ha a marketingre szánunk kellő energiát, időt és pénzt, akkor az eddig kiaknázatlan lehetőségeket is kihasználhatjuk.

Tamás társammal nagyvonalakban tisztában vagyunk vele, hogy kik tartoznak a célközönséghez, kinek kell ajánlatot adni, melyik megrendelővel kell jobban foglalkozni, de ez eddig nem volt ennyire tudatos tevékenység. Ezért a vállalkozást néha terheljük olyan ajánlatkérésekkel, amikkel nem kellene foglalkoznunk, de mégis mindig bekerülnek a rendszerbe.

Ezt szeretnénk szűrni a Clientfactory segítségével. Megtalálni azt a célközönséget, akinek el tudjuk adni a szolgáltatásainkat, és a megrendelő is jól jár, mert az a szolgáltatáscsomag, amit mi ajánlunk, az valóban megfelelő és személyre szabott lesz a számára. Szűrni szeretnénk a megrendeléseinket, hogy a háttérbe szoruljanak a kisebb munkák, vagy az olyanok, amikben nem vagyunk erősek, és azokra a megrendelőkre koncentráljunk, akik valóban komolyan gondolják. Fontos, hogy a megrendelés volumene és struktúrája a cégünk profiljával is összhangban legyen.

Tulajdonképpen röviden megfogalmazva hatékonyságot szeretnénk növelni a célközönség megtalálásával, és megfelelő megszólításával.”

piacbővítés

 

CF: Még zajlik a stratégia kialakítása és az elemzés, számítottál rá, hogy ilyen részletes elemzést fogsz kapni? Mi a véleményed erről, hatékonyabbnak tartod ezt a fajta adatokon alapuló piacbővítést, mint az eddigi megközelítéseket?

SzB: “Abszolút, kapunk egy olyan átfogó adatbázis és egy olyan rálátást a cégben zajló folyamatokra, ami kristálytiszta képet biztosít számunkra. Egyértelművé válik, hogy mi az az irány, ami felé el kell mozdulnunk, mindez reális tényekre alapozva. Emiatt nagyon örülök neki, hogy belevágtunk ebbe az elemzésbe és piacbővítési kampányba.”

CF: Milyen eredményeket vársz el a piacbővítési kampánytól?

SzB: “Egy 10-20%-os árbevétel növekedést szeretnék elérni, illetve ami nagyon fontos, hogy nagyobb fókusz kerüljön azokra a potenciális megrendelőkre, akik tényleg velünk akarnak dolgozni. Szeretném a vállalkozást tehermentesíteni azoktól az ajánlatkérőktől, akik igazából csak egy sokadik ajánlatot szeretnének.”

CF: Az eddigi közös munka alapján mit emelnél ki, ami szerinted a legnagyobb pozitívuma, előnye a Clientfactory-val való munkának vagy ennek a szolgáltatásunknak?

SzB: “A munkaerő toborzással kapcsolatban kezdtük el együtt dolgozni, és már az is egy nagyon eredményes közös munka volt. Mi elakadtunk az új munkaerő megtalálásában, a klasszikus platformokon hiába hirdettünk, de az Expressz toborzás kampánnyal 1-2 hónap alatt, 5 asztalos kollégát sikerült leszerződtetni, akik azóta is velünk vannak. A rendszere nagyon jól előszűri a jelentkezőket.

A Piacbővítési kampány kapcsán még ugye nagyon az elején vagyunk, most jön majd a stratégia közös megfogalmazása, de már most úgy látom, hogy ilyen előkészítéssel a Marketingügynökség hozni fogja a várt eredményeket.
A statisztikák előállítása során azt tapasztalom, hogy halványan volt egy kirajzolódott képünk, hogy mit kéne csinálnunk a cég eredményesebb működése érdekében, de nem volt ennyire pontosan, világosan kidolgozva a megfelelő stratégia, mint ahogyan ez a szolgáltatás keretében alakul.”

piacbővítés

 

Ajánlanád a Clientfactory-t más cégvezetőknek, ha igen, miért?

“Abszolút, mind a toborzással kapcsolatban, ami nagyon jó hatékonysággal működik, mind a piacbővítéssel kapcsolatban nagyon pozitívak a tapasztalataim.”

Hogyan látod a jövőbeni együttműködést a céggel, milyen célokat tűzöl ki?piacbővítés

“Nagyon várom, hogy az elemzés végére érjünk, azok a következtetések, amiket képesek leszünk levonni, biztosan sokat fognak segíteni a cég hatékonyságában. Kíváncsian várom a marketing tervet és az ehhez kapcsolódó feladatokat is a megvalósítás fázisában.
Szeretnék továbbra is együtt dolgozni a Clientfactory csapatával, hiszen egy nagyon rugalmas, segítőkész, lendületes csapatról van szó, akikkel jó együtt dolgozni.”

Ha Ön is szeretne egy hatékony marketing megvalósítási tervet a céljai eléréséhez, keressen minket bizalommal!

Amennyiben további kérdései vannak a szolgáltatással kapcsolatban, ezeken az elérhetőségeken ér el minket!

A szolgáltatásról az alábbi gombra kattintva tudhat meg többet! Töltse ki az oldalon található kérdőívet, hogy személyre szabottan válaszolhassunk Önnek!